2009. május 17., vasárnap

A halhatatlan lélek


"A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el." (Bhagavad-gítá 2.20.)

Tegnap értesültem édesapám hirtelen haláláról, és ennek kapcsán elgondolkodtam a lélek halhatatlanságán és kettőnk kapcsolatán. Moszkvában dolgozott, a magyar kereskedelmi kirendeltséget vezette. Ebben az évben készült nyugdíjba, és orosz feleségével hazalátogattak 1-2 hétre autóval. Visszafelé úton tegnap Szmolenszknél érte őket autóbaleset, egy előzésnél összeütköztek egy szembejövő teherautóval. Apám a helyszínen meghalt, mostohaanyám az intenzíven fekszik, de azt mondják, helyrejön. A kép nem apámról készült, hanem egy boldog jógiról, remélem apám is az lesz következő életében!

Apám tipikus kommunista neveltetésű volt, bár anyám és apám nagyszülei is hívők. Ő inkább csak a materializmusban hitt, és kötelességtudó, jó munkásember volt. Még fiatal gyerek voltam, amikor kiküldetésbe mentünk Moszkvába, és tinédzserkorom alatt többször töltöttem kint éveket velük. Az én lelki keresésem kb 17-18 éves koromban kezdődött, több vallás szentiratait áttanulmányoztam, elkezdtem jógázni. Ez is Moszkvában történt 1988-89-ben. Egy orosz jógakönyv alapján gyakoroltam otthon, és az orosz "rozmár-klub" tagjait utánozva a fagyos novemberben egy szál rövidgatyában mentem futni és megmártóztam a Moszkva-folyóban. Az erkélyünkön aludtam hálózsákban. Azt gondoltam, a jógi élete az extrém lemondásról szól. Ehhez képest mostanság 36 fokban szeretek jógázni. Apám rámhagyta a dolgot, mindig kiszolgálta extrém megnyilvánulásaimat.

Nullás vércsoportú, oroszlán azscendensű ember lévén, született húsevőnek tartanak, és 18 éves koromig tényleg sok húst ettem. Aztán barátnőm unszolására egyik napról a másikra vegetáriánus lettem. Mondtam apánmak, hogy ezentúl csak zöldséget fogok enni. Ezen enyhénszólva kibukott, mert ott sorakoztak a mélyhűtőben a lefagyasztott húsok, amiket nekem vett. Végül bevette a kanyart, attól kezdve szigorú vegetáriánus diétán éltem. Ennek lelki háttere később világosodott meg előttem. Amikor megismerkedtem a Krisna-tudattal (szintén Moszkvában, 1990-ben), akkor titokban kellett tartani, hogy oda járok, mert apámék féltek, hogy elbocsájtják őket az állásukból. Így inkább nekik is hazudtam, és úgy jártam vasárnaponként a moszkvai Krisna-gyülekezetbe. Tetszett a mantrázás, elkezdtem otthon gyakorolni. A négy szabályt is benyeltem egy idő múlva (tilos a nemi élet, húsevés, kábítószer és a szerencsejáték). Egyszóval, elkeztem jógi módjára élni.

1990 őszén, az egyetemi "betakarítási" szünet alatt hazajöttem Magyarországra, és megkerestem az itteni krisnásokat. Három nap után úgy döntöttem, beállok szerzetesnek, hagyom az egyetemet meg a világi karriert. Apámékat nem is értesítettem, de valahogy megtudták. Hazajöttek ők is, elkeztek lebeszélni. "Miből fogsz megélni, fiam?" - szegezte nekem a kérdést apám. Nam bírta a hippi-hangulatot. Nem hitt benne, hogy Krisna mindenkit fenntart. Azt akarta, hogy legyen egyetemi doplomám és rendes szakmám, egzisztenciám. Ez engem azonban nem nagyon érdekelt akkoriban. Végül rávettek, hogy utazzak ki Moszkvába, kérjek egy év halasztást az egyetemen, hátha meggondolom magamat. Érdekes módon anyám, aki általában megvédett apám dührohamai esetén, sokkal ellenségesebben viszonyult "krisnásságomhoz", mint apám. Ő liberálisabb volt, míg anyám úgy érezte, Krisna "elszerette" tőle a fiát. Beteg is volt már akkoriban, harmadszorra kapott rákot. Elsőnek akkor lett beteg, amikor velem terhes volt. Kikezelték a tüdődaganatból. Utána nyirokmirigy-daganatot kapott. Abból is. A harmadik azonban már elvitte.

1990 novemberében végül sikerült nagy nehezen visszaevickélnem Budapestre, és végérvényesen krisnás szerzetes lettem. Anyám ugyanabban az évben decemberben meghalt. Ekkor apám kissé összeroskadt, mivel mindene volt a család és a munka. A fia krisnás, a felesége halott - nem tudta, miért küzdjön tovább. Depresszióba esett, de én úgy láttam, ez jót tett a lelki fejlődésének. Egyik hazalátogatásán elkezdte nekem magyarázni, hogy nem létezik, hogy csak az anyag van. Kell, hogy legyen valami magasabbrendű elv, ami túl van az anyagon. Ez totál ellentmondott egész eddigi neveltetésének és világképének.

Egy éven belül azért megoldotta az életét, feleségül vette az orosz doktornőt, aki anyámat kezelte, meilőtt meghalt. Nagyon kedves hölgy, apám jó társra lelt benne. Neki is volt egy nálam pár évvel fiatalabb lánya, nemsokára mindketten megházasodtunk, én itthon, mostohatesóm Moszkvában alapított családot. Most már apám sem unatkozott, jöttek az unokák. Idén készültek hazatelepülni a feleségével, új házat épített a telkén, amiben most már persze nem fog lakni. Nehezen tudtam volna apámat otthon ülő nyugdíjasként elképzelni, mindig is a munka hőse volt. Olyan, mint én. Ahogy mondtam, liberális ember volt, elfogadta az életmódunkat, az se aggasztotta, hogy a kislányunknak nem adunk húst. Sokat segített nekem mindenben. Persze egy olyan ember számára, aki a szeretetet és a törődést anyagi módszerekkel tudja csak kifejezni, a halál egy váratlan élmény lehet. Remélem, azért jó helyre kerül a lelke, és következő életében elkezdheti ő is az önmegvalósítás útját járni. Imádkozni fogok Krisnához, hogy így legyen. Végezetül még néhány vers a Bhagavad-gítából a halhatatlan lélekről:

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett. (2.11.)

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás. (2.13.)

Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá. (2.16.)

Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni. (2.17.)

Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. (2.22.)

A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. (2.23.)

Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. (2.24.)

Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt. (2.25.)

A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla. (2.29.)

2 megjegyzés:

Manorama írta...

Sajnálom, ami az édesapáddal történt. A veled való társulás hatására biztosan komoly lelki fejlődésben volt része.
Remélem, hogy a következő életében még közelebb kerül Krisnához.

Tra My Nguyen írta...

Én is sajnálom . Júniusban elveszítettem Nagyapámat .Rákbetegségből szevendett 4 éve , 84 éves volt. szépkor él .Bár gyógyszerrész volt de nem gyógyíthatta magát .
Nálunk szintén van a hitte az ,hogy majd rgyszer újra találkozhatok nagyapámmal. A Nivarnában hiszem .