2009. december 25., péntek

Uddzsájí pránájáma

Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:

"Az uddzsájí pránájáma a légzés megnyújtásának folyamata, és ily módon az életerő kiterjesztéséé is. Ahhoz, hogy gyakoroljuk, kissé össze kell húzni a gégét - a légcső felső végét - azáltal, hogy részlegesen befedjük a gégefővel. A gégefő akkor fedi be a légcsövet, amikor vizet iszunk, és kinyílik, amikor lélegzünk. Azáltal, hogy félig bezárjuk a gégefőt, megnyújtjuk a légzést és halk, susogó hangot hozunk létre, amire az egész gyakorlás során koncentrálunk.

A létrehozott hang olyan, mintha a mellkas közepéről jönne, és nem a torokból. A hangszálak nem vesznek részt a képzésében, mert ez erőltetéshez vezetne: a hangnak olyannak kell lennie, mint a szél zúgása, vagy a hullámok hangja, és minden zöngés hangot ki kell iktatni belőle.

A légzés hangjára való koncentráció többféle célt szolgál. Először és elsődlegesen ez egy pratjáhára-technika. A pratjáhára, vagyis a jóga ötödik tagja azt jelenti, hogy "visszavonjuk az érzékeinket a külvilágtól", vagy még egyszerűbben - "befelé fordulás". Ezt később részletesen megtárgyaljuk. Egyelőre elég azt is megjegyezni, hogy a saját hangodra figyelve befelé tudod fordítani a figyelmedet, és elkülönülsz a külső hangoktól. Ez elősegíti a meditációt.

Ezen kívül a légzés hangja szinte mindenre megtanít bennünket, amit tudnunk kell a pózhoz fűződő attitűdünkről. Időnként a légzés hangja erőltetett, ziháló, rövid, agresszív, sekélyes, felszínes vagy gyors. Ha visszaállítjuk az ideális, lágy, kellemes hangot, akkor ezáltal elkezdjük kijavítani a negatív vagy akadályozó hozzáállást.


Az Uddzsájí gyakorlásához üljünk egyenes háttal, de kényelmes ülőhelyzetben. Kezdjük el folyamatosan képezni az Uddzsájí hangot, anélkül, hogy megszakadna a légzések között. A légzés egész időtartama alatt, a belégzés és a kilégzés közben is próbáljuk egyenletessé tenni a hangot. minden egyes légzést hosszabbítsunk meg és mélyítsük el. Lélegezzünk be egyenletesen a bordakosárba.

Egyidejűleg lélegezzünk bele a tüdő oldalsó, elülső, hátulsó és végül felsőrészébe. A bordakosárnak lágy pulzáló mozgást kell produkálnia, ami azt jelenti, hogy a belső bordaközi izmok belégzés közben ellazulnak, engedve a bordakosarat szabadon kiterjedni, ahogy lélegzünk.

A mi kultúrán hajlamos kizárólag a hasi légzésre koncentrálni, ami nem csak rossz tartást eredményez, hanem a bordakosár merevségéhez is vezet. Ez annak köszönhető, hogy a bordaközi izmok tétlenkednek, ami pedig megakadályozza a vér és az életerő beáramlását a mellkasba, és utat nyit a koronaér-betegségeknek és a szív-tüdő rendszer gyengeségeinek. A "púpos" kinézet a hosszanti hasizmok (amit kockahasnak szoktak nevezni) ellazulásának köszönhető. Ez a görnyedt tartás puhává teszi a hasat, és a hasi légzést segíti elő."

Az utolsó pontban némileg eltér a véleményem. A hasi, vagy rekeszizom-légzés szerintem igenis nagyon fontos mind a légzés elmélyítése, mind a bandhák tudatos alkalmazása és a légzéssel való összehangolása szempontjából. A legtöbb ember nem képes arra, hogy tudatosan használja a rekeszizmát légzés közben. Amire itt Maehle gondol, az talán az ösztönös hasi légzés lehet, amit például savászanában végzett relaxáció vagy alvás közben végzünk. Ilyenkor a has puha, a bordaközi izmok ellazultak, és a légzást a rekeszizom minimális mozgatásával valósítjuk meg.

Ezzel szemben a mély hasi légzés, vagyis a rekeszizom maximális kiterjesztése lefelé belégzéskor és felfelé húzása kilégzéskor szerintem a belépő a tudatos és mély légzéshez. Eleinte természetesen a hasat el kell lazítani belégzéskor, mivel a lefelé mozduló rekeszizom maga előtt tolja az emésztőszerveket, és kitolja a hasfalat. Bizonyos gyakorlás után azonban az ember ténylegesen képessé válik arra, hogy megtartsa az Uddíjána bandhát belégzés közben is, és ekkor a hasfal tonizált állapotban van végig, és a medencecsont és az alsó bordák közötti távolság növelésével valóban megakadályozható a görnyedt tartás.

A légzés ilyenkor valamivel jobban koncentrálódik a bordakosárra, és innen próbáljuk minden irányban növelni a tüdő terjedelmét, ahogy Maehle is mondja. Éppen ezért praktikus szempontból az Uddzsájít bordaközi légzésnek nevezném, és nem felejtkeznék meg a rekeszizom mozgásának tudatosításáról, ami például az előrehajlító gyakorlatok, illetve az eke és hasonló pózok esetén nélkülözhetetlen, ha fenn akarjuk tartani a mély és egyenletes légzést.

Nincsenek megjegyzések: