2009. december 1., kedd

Dandászana tippek

A dandászana, vagyis nyújtott lábas ülés az első póz, amibe az álló gyakorlatok végeztével megérkezel. A póz helyes kivitelezéséhez a gerincet minél jobban megnyújtva kell tartani, a fejet előrebiccentve, míg a vállakat hátrahúzva, hogy ne görnyedjen előre a hátunk. A térdkalácsok felhúzva, a lábfejek visszafeszítve. A tenyereket nyomjuk jó alaposan a talajba, mintegy áthelyezve a testsúlyt a fenekünkről a karjainkra.

Ha már egy kicsit megerősödött a vállunk, meg is próbálhatjuk felemelni a fenekünket a levegőbe, a sarkakat egyelőre lent hagyva a talajon. Ha már megy, akkor az egész testünket felemelhetjük a levegőbe, egy kicsit hátraengedve a súlypontot, vagyis a combok lesznek a karok között, nem a medence. Ezt már utthita-dandászanának (felemelt bot-ülés) nevezzük. Itt törekedjünk az egyenes gerincre, és a vállakat húzzuk hátrafelé. A képen ezt csinálom, csak az ujjhegyeken támaszkodva.

Ha szeretnénk gyakorolni a vinyászát, akkor próbáljunk meg ebbe érkezni, anélkül, hogy leérne a lábunk a földre, miközben keresztezzük magunk alatt. Később esetleg nyújtott térddel is sikerül előreugrani. A titok a bandhák alkalmazásában rejlik, mint minden kiemelt póz esetén. A hátra-vinyászát is kezdhetjük úgy, hogy kiemeljük magunkat ebbe a pózba, majd a levegőben keresztezve a lábainkat átvisszük magunk alatt. Minél lassabban tudjuk csinálni, annál szebb.

A végén már lehet, hogy ki is tudjuk tartani egy másodpercig a pózt vízszintes testtel, mielőtt csaturangába letesszük a lábunkat. Ekkor már lehet, hogy a hátraugrásnál sem kell behajlítani a térdünket, csak jól odahúzni a mellkasunkhoz. További gyakorlási tippek: amikor kiemeltük a lábunkat, először emeljük fel függőlegesre, érintsük az orrunkhoz, majd onnan lendítsük hátrafelé, esetleg kézenállásba is felmehetünk, és innen mutassunk be egy lassú csaturangába ereszkedést. Előrefelé ugyanezt, csak fordított sorrendben.

Szóval így lehet a végtelenségig fokozni egy egyszerű előre-hátra vinyásza végrehajtását. Nem mondom, hogy nekem már így megy, de nem lehetetlen, a Youtube-on láttam olyanokat, akik megcsinálták. Ugyanezen az alapon az 5x5 légzésig kitartott návászanák között is fel lehet menni kézenállásba.

2 megjegyzés:

Kecskeméti Balázs írta...

Én nem szeretek ujjhegyen támaszkodni. Ha magasságot akarok nyerni, akkor inkább fekvőtámasz keretet használok. (Ennél vigyázni kell, nehogy túlerőltessük magunkat, de ez minden segédeszköz használata esetén igaz.)

Gauranga Das írta...

Én seo szoktam, Ezt csak a látvány kedvéért csináltam. De azért a kézenállást megpróbálnám ujjhegyen, esetleg nem is az összesen...