2009. október 28., szerda

Astanga a modern korban

Gregor Maehle könyvének folytatása (első rész itt):

"Azt az elképzelést is láthatjuk itt, hogy a jóga-filozófiát a gyakorlattal együtt oktatják. Az ászana oktatása önmagában veszélyt jelenthet. K. Pattabhi Jois szerint, "A részleges jógamódszerek, amelyeik nincsenek összhangban azok belső céljával, felépíthetik a 'hat ellenséget' (kéj, düh, mohóság, illúzió, őrület és irigység) a szívben. A teljes Astanga rendszer gyakorlása odaadással a szív felszabadulásához vezet."

Manapság azonban olyan helyzetben vagyunk, hogy egyrészről vannak tudósok, akik megpróbálják megérteni a Jóga-szútrát, anélkül, hogy ismernék annak gyakorlatait, míg másrészről van sok Astanga vinyásza-gyakorló, akiknek szilárd a gyakorlata, de nem simerik a rendszerük filozófiáját.

Ha mindkét aspektust együtt gyakoroljuk, akkor a gyakorlás könnyebbé válik, mert tudjuk, hogy hová vezet, és hogyan juthatunk oda. Elkötelezett gyakorlás nélkül azonban a filozófia puszta elmélet marad. Ha megszilárdulunk a gyakorlatban, akkor hamar be tudjuk fogadni a filozófiát, és elérhetjük a jóga magasabb szintjeit.

Az Astanga-jóga jelentősége napjainkban

Nem azt állítom itt, hogy az Astanga Vinyásza a Patandzsali-jóga egyetlen formája. Ez túlzás lenne. Azonban ez Patandzsali szútráinak egy ma is élő, hiteles bemutatása. Ez a rendszer nagyon értékes - és érvényes - manapság, mert az ősi bölcs Vamana, a Jóga-korunta szerzője kifejezetten a családosok (grihaszthák) számára alkotta meg. A családos ember az, akinek munkája és családja van, a társadalomban él és dolgozik, nem úgy, mint egy szerzetes, egy remete, vagy aszkéta (szannyászí). A jóga egyes formái aszkáták számra vannak tervezve, akiknak nincs társadalmi felelősségük, és ezért egész nap gyakorolhatják a meditációs technikákat.

A jóga gyakorlásának azonban sohasem volt előfeltétele az, hogy valaki szannyászí legyen. A Bhagavad-gítá (3.7, 3.24.) szerint "Az, aki külsőleg végzi a társadalmi kötelességeit, de belül független marad, az a jógi." Ha mindenki feladná a társadalmi kötelességeit, folytatódik a szöveg, akkor a világ nyilvánvalóan romba dőlne. Ezért nem kell zavarban lennünk, ha a mások iránti felelősség miatt nem tudunk több időt fordítani a gyakorlásra, mivel a kötelességünk teljesítése is gyakorlás. Az a fontos azonban, hogy hogyan gyakorlunk. Mivel töltjük azt az értékes időt, amit a gyakorlásra tudunk szánni?

Amikor T. Krishnamacharya befejezte tanulmányait, akkor a mestere, Ramamoham Brahmacary azt javasolta neki, hogy házasodjon meg, alapítson családot, és tanítsa a jógát a városlakóknak. Ez meglepetésként érte a fiatalembert, mert magas képzettsége miatt nagy tudós vagy egy kolostor vezetője is lehetett volna belőle. De a városlakókat jógára tanító jógaoktatónak lenni nem volt olyan magas társadalmi helyzet.

A mestere azt mondta Krishnamacharyának, hogy tanulmányozza a Yoga-koruntát, mivel tudta, hogy ez fogja a legjobban felkészíteni őt a családos emberek oktatására. A szövegben leírt Vinyásza jóga a Patandzsali-jóga ideális formája volt a családosok számára, mivel csupán napi két óra gyakorlás elegendő hozzá."

Nos, a Yoga-korunta témája ismét előkerül. Végülis mi volt ez az írás, és mit tartalmazott? Az most már lassan biztosnak látszik, hogy a mű írásos változatát a népszerű legenda ellenére nem találták meg a kalkuttai könyvtárban, és valószínűleg sem Krishnamacharya, sem Pattabhi Jois nem látta a saját szemével. Krishnamacharya életrajzában "Yoga of the Yogi", KYM, Chennai, 2005)" azonban az áll, hogy a hét és fél év alatta, mit Tibetben töltött, Krishnamacharya kívülről megtanulta a Yoga-koruntát és a Jóga-szútrát egyáb más jógaírások mellett. Hogy a Yoga-koruntában benne voltak-e a sorozatok, vagy a gyakorlatok egy szélesebb palettáját tárgyalta, azt most már nem tudhatjuk."

Nincsenek megjegyzések: