2009. szeptember 21., hétfő

Gyerekjóga - kezdd el időben!

A jógaórákra járók közül sokunknak vannak gyerekei, és mivel im saját magunk nagyszerű dolognak tartjuk a jógát, nyilván szeretnénk, ha a gyerekeink is megismernék és megszeretnék. Manju Jois-t kérdeztük ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy a lányok már 6 éves korban elkezdhetik a jógázást, míg a fiúknak 7-8 éves korban érdemes elkezdeni a napi rendszeres gyakorlást.

Ez persze nem azt jelenti, hogy előtte egyetlen ászanát sem szabad megcsinálni, szerintem kb 3 éves kortól, vagy amikor a gyerek már szobatiszta, és egyedül lehet hagyni az oktatóval egy órára, heti egy alkalommal simán elkezdhet az ászanákkal ismerkedni.

Az Atma Centerben péntekenként 4-től tart gyerekjóga-foglalkozásokat Szabó Andi, és szeretettel vár minden gyereket. A következő ismertető a khmedicina.hu honlapon jelent meg, a képek az Atma Centerben készültek.

Az Atma Center, a Lélek Szigete nyugodt körülményekkel és színvonalas jógaórákkal várja pesti és budai stúdiójában a kikapcsolódásra, intenzív mozgásélményre és relaxációra vágyó közönségét. Célunk, hogy egyéni odafigyeléssel és számos különböző óratípussal segítsük látogatóink testi-lelki fejlődését. Oktatóink maguk is valamennyien aktív jógázók.

Szeptembertől az órák köre kibővül a különböző korú gyermekeknek, fiataloknak kínált speciális órákkal, amelyeket a felnőtteknek kínált órákkal párhuzamosan tartunk. Így lehetővé válik, hogy az egész család egy időben jógázzon, hogy valóban teljes legyen a kikapcsolódás, és a jógaórát gyermekeikkel közös élményként tapasztalhassák meg.

A gyermekjóga órákon a különböző korcsoportokat, a kicsiket és a nagyokat péntek délután 4 illetve 5 órától várjuk szeretettel. A jóga rendszeres gyakorlása a test, a lélek és a szellem egységét figyelembe véve gyógyít, harmonizál és fejleszt. A jóga ászanák során az izmok és az ízületek erősítésének és lazításának, rugalmassá tételének optimális aránya valósul meg, miközben a lelkünk megnyugszik és ellazul.

A gyermekjóga mindezt lefordítja a gyermekek nyelvére, figyelembe véve a különböző korosztályok eltérő igényeit. A játékos jógaórák segítségével gyermekeink felfedezik a mozgás örömét, miközben megtanulják használni adottságaikat. Emellett minden gyermekre külön figyelve játékosan fejlesztjük képességeiket, illetve azokat a területeket, amelyekkel nehezebben boldogulnak. A mozgás mesével, játékkal, drámajátékkal kombinálva élménnyé válik. Mindeközben a gyermek rengeteget tanul a testéről, a természetről és a világról és számtalan sikerélménnyel gazdagodik.

Nincsenek megjegyzések: