2009. július 28., kedd

1 év - 1 sorozat!

Szeretnék egy felhívást, illetve kihívást intézni minden Astanga-gyakorlóhoz. Tudom, hogy az Astanga-jógában a teljesítmény és az előrehaladás nem az elsődleges cél, és vannak, akik egészen életük végéig az 1. sorozatnál maradnak. Illetve vannak? Az emberi pszichológiának van egy olyan aspektusa, hogy ha nem érzed azt, hogy fejlődsz valamiben, akkor elveszíted a lelkesedésedet, az érdeklődésedet a dolog iránt.

Következésképpen én azt hiszem, hogy ha valaki nem képes továbblépni az 1. sorozatnál, akkor nem valószínű, hogy egész életében lelkesen fogja csinálni. Talán 1-2 évig, és utána leáll, vagy már csak ímmel-ámmal gyakorol. Azt megfigyeltem, hogy az Astanga órákat inkább a fiatalabb korosztály látogatja, míg a lasúbb Agni-órákon vegyes a közönség életkor és fizikai felkészültség szempontjából.

A klasszikus rendszer szerint rendszeres napi gyakorlás (illetve heti 6 alkalom) esetén két évig kell egy sorozatot gyakorolni ahhoz, hogy továbbléphess a következőre, és akkor is ászanánként kell hozzáadni, és megállni annál, amelyiket nem tudod végrehajtani. Én akkor még a szúpta-kúrmászanánál lennék, mert bár segítséggel meg tudtam csinálni már egy éve is, egyedül még nem megy. Én azt gondolom, hogy átlagos hajlékonyságú ember esetén, mint amilyen én vagyok, és pár év előzetes jógagyakorlattal egy év elegendő egy sorozat begyakorlásához. Én egy kicsit több, mint egy éve gyakorlom az 1. sorozatot, és már majdnem a 2. is megvan. Jövő nyárra az 1. és 2. menni fog. A 3.-ból még nem minden, de sok minden megy már. 3 év alatt szeretném a hármat elsajátítani.

A következő szisztémát ajánlom a gyakorlásra: Kezdd el az 1. sorozatot az elejétől a végéig. He nem megy egyszerre, akkor minél hamarabb érd el azt, hogy végig tudd csinálni. Ha már legalább egy előre-hátra vinyászát végig tudsz csinálni anélkül, hogy a lábad leérne, és megjegyezted az 1. sorozat gyakorlatait, akkor heti egyszer elkezdheted a 2. sorozatot gyakorolni. Ha 80-90%-ban mennek az ászanák, akkor el lehet kezdeni heti 2x a 2. sorozatot. A második évben felváltva végzed az 1., 2. sorozatot, heti 3x. A 3. évben elkezded a 3. sorozatot, és év közbenre heti 2x csinálod mindegyiket.

Fontos, hogy minden nap meglegyen a gyakorlás, és addig, amíg az előző nem megy elfogadhatóan, ne helyezd a hangsúlyt a következő sorozatra. A 4-5-6. sorozatról még nincs tapasztalatom, de mivel azok is a szthira-bhága kategóriába tartoznak, gondolom, hasonló igénybevételt jelentenek fizikailag, mint a 3. sorozat. Az 1., 2. és 3. között jelentős szintbeli különbségek vannak abban, hogy milyen fizikai állóképességet igényelnek. Elvileg, ha 3 év alatt megvan az első 3, akkor még 3 év alatt meglesz a 4-5-6 is.

Ki tudja meddig élünk? Nekem azt mondta egy jós, hogy csak 2012-ig fogok. Akkor bele kell húzni! Persze nem cél az, hogy feltétlenül tudd a 6 sorozatot, mielőtt meghalsz, de egy szép, teljes gyakorlás. Ha mégis úgy érzed, hogy túl gyors ez a tempó, akkor hagyj két évet minden sorozatra. Elképzelhető, hogy a meleg segít, mert én mindig melegben gyakorlok, talán csak vasárnap nem, ha itthon vagyok.

Szeptembertől lesznek vezetett haladó órák, 2. és 3. sorozat, illetve vinyásza óra is alkalmanként. Azt is tapasztaltam, hogy sokan 2-3 év gyakorlás után sem álltak rá még a megfelelő vinyászára. Ez is gyakorlás kérdése. Szóval jó előrehaladást mindenkinek! Bónuszként itt van a hétvégi jógabemutatók hanganyaga, nemsokára videó is lesz.

Nincsenek megjegyzések: