Ház az erdő közepén

Egy csodálatos erdő közepén töltöttük az elmúlt három napot a Bükkben, a szlovák határhoz közel, két kutya, egy macska és huszonhárom jógi társaságában. Az Éger turistaház meglehetősen retró hangulatú intézmény, de Ashtanga elvonulás céljaira teljesen megfelelt. Jó volt az idő, mindenki jól lebarnult, sokat jógáztunk, finom volt a vega kaja, kellemes esti tábortüzek voltak, jó volt a társaság, és szerintem mindenki jól érezte magát. Néhány kullancstól és szúnyogcsípéstől eltekintve mindenki épségben megúszta a természetközeli élményt. Térerő nem nagyon volt, így utólag tudok beszámolni a háromnapos elvonulás eseményeiről. 

Égerszög egy harmincfős település valahol Aggtelek és Jósvafő között. Szombaton tíz-tizenegy óra körül érkeztünk meg a helyszínre, amikor az előző esti vihar után már oszladoztak a felhők, és a focipálya füve is felszáradt. Így délben lenyomtunk egy laza Ashtangát a gyepen, majd beebédeltünk. A hátralévő egy-két órát a legtöbben heverészéssel töltöttük, élveztük a napot, a jó levegőt, a csendet megtörő madárcsicsergést. Bár a déli gyakorlást is kiegészítettem néhány hátrahajlító pózzal, Orsi is hátrahajlító órát tartott este, ami előtt még elmentünk pár körre az erdőbe rőzsét gyűjteni az esti tábortűzhöz. Az óra végére már lebukott a nap a fék mögé, és támadni kezdtek a szúnyogok. A tábortűz azonban sikeresen elűzte őket, így kellemesen melegedve néztük a tüzet, kortyolgattuk a teát és a meleg zöldséglevest. Egy kezdő kör alatt mindenki röviden bemutatkozott, utána kérdezgettek a jógáról, én meg válaszoltam. Tíz körül már húzott az ágy, így bebújtunk a jó vastag, nehéz paplanok alá. A ház még kissé hideg volt, de a jó idő hatására a második éjszaka már kellemesebb volt. 

Vasárnap reggel hétkor kezdtük az Ashtanga gyakorlást, a nagy nappaliban. Itt a kőpadló kissé hideg volt, de a termet sikerült azért belehelni, a tavalyi mátrai tornateremhez képest sokkal jobbak voltak a körülmények a gyakorláshoz. Reggeli után kirándulás volt a program, így mindenki elindult, amerre akart. A legtöbben Jósvafő felé indultunk, és megnéztük a Tengerszem-tavat, valamint az Aggteleki Nemzeti Park központját, ahol a Baradla-barlang kijárata található. A vezetett barlangtúráról lecsúsztunk, meg meleg ruha sem volt nálunk, így azt másnapra terveztük be. Három felé értünk vissza, kellemesen elfáradva a több, mint tizenöt kilométeres gyalogtúrától a zöldellő erdőben.

Ebéd után ismét egy kis napozás következett a focipályán, majd ötkor pránájámáztunk, és utána Orsi tartott egy Jin-jógát, ami kifejezetten jólesett a sok sártaposástól némileg beállt csípőnknek, comboknak, farizmoknak. Este ismét tábortüzeztünk, Krisztián pedig talált valahol egy gitárt, amin volt három húr. Nagy zenélés kerekedett, szinte minden magyar számot, és néhány külföldit is el tudott játszani. 

A hétfői jógaóra nyolckor kezdődött. Azt terveztük, hogy a réten toljuk, de mivel éjszaka eső esett, még elég nedves volt a fű. Így ismét a nappaliban toltuk, matrac a matrac mellett, igazi mysore-i stílusban. Egy kis vinyásza-gyakorlást is belefűztem a sorozatba, így mindenki alaposan megizzadt és jól le is fáradtak a végére. A fenti (nem teljes) csoportkép a hétfői gyakorlás után készült. Jóga után reggeli volt, majd vagy nyolcan nekiindultunk a Baradla-barlang száz perces vezetett túrájának. Képek hamarosan, még nem volt energiánk feltölteni őket a Facebookra. A barlang legszebb részén mentünk végig, kiépített, kivilágított szakaszon. hatalmas cseppkövek, a természet által alkotott kifinomult kőcsipkék szegélyezték mindenhol utunkat. Még emberkézzel sem lehetett volna ilyen csodálatos műremekeket létrehozni, amiket a természet százezer évek alatt alkotott. Nekem személy szerint jobban bejönnek a látványos barlangok, mint a szűk járatok, melyeken keresztül fejlámpával, csupa sárosan vergődik keresztül az ember. Persze azt is szívesen megteszem, ha utána olyan látványban van részem, ami megéri az erőfeszítést. Két óra múlva kijöttünk a tíz fokból a nyárba, és hazaindultunk. 

A csapat fele ebéd után már hazaindult, így nekik csak két és fél nap volt a tábor. A kemény mag viszont követelte még a délutáni jógaórát, amit négykor el is kezdtünk. Eredeti terv szerint akró lett volna, de végül megszavazták, hogy Agni Flow-t akarnak, ami azért nem a legkönnyebb műfaj így két nap intenzív jógázás után. De azért lenyomtuk tisztességgel, a fák mögé lemenő nap utolsó sugaraiban jóleső savászanába zuhanva. A csapat fennmaradó része is elindult hat körül haza, mi pedig még Orsival felmentünk a közeli kilátóhoz, amit a többiek már megjártak az előző napokban. A környék ragyogó zöldje nagyon relaxálóan hat, főleg egy város ember számára, aki a betondzsungelben tengeti hétköznapjait, és nem sok természetes növényzetet lát. 

Páran előző este mentek fel a kilátóhoz, sötétben, visszafelé még hallották is a vaddisznók röfögését. Mi szerencsére csak a vaddisznók túrásaival találkoztunk, így nem kellett futni visszafelé a turistaházhoz. Hét körül mi is elindultunk Budapestre, hogy este hazaérve jóleső fáradtsággal, élményekkel feltöltődve zuhanjunk be az ágyba.

A nakrászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Nakrászana (krokodilpóz)

A krokodil, vagyis nakra, gyakran használt metafora az indiai mitológiában és szentírásokban. A Szkanda Purána például, a jelenlegi kort, Kali sötét korszakát egy krokodilhoz hasonlítja. Utasítást ad azoknak, akik „Kali krokodiljának fogai között vannak”. Ezt a metaforát azért használják, mert a Kali-júga hajlamos lehúzni bennünket az állati és démonikus természetünk alsó aspektusaiba, mint ahogyan a krokodil is megragadja áldozatát, és lehúzza a víz alá, hogy megfojtsa.

Agresszív természete ellenére, a krokodil védett státuszban van a szentírásokban. A Déví Bhágavata Purána tartalmaz egy részt, amely leírja a különböző poklokat, amelyek azokra várnak, akik megszegik az isteni törvényeket; és a Nakra Kunda (krokodil-pokol) azokat várja, akik cápákat és krokodilokat ölnek. A Purána szerint, miután egy ideig ebben a pokolban pörkölődtek, a krokodilok támadói azok áldozataiként fognak megszületni egy időre – esetleg több életre is – amíg a tisztulásuk be nem fejeződik.

A Mahábháratában olvashatunk arról, hogy Ardzsuna közeli kapcsolatba került a krokodilokkal. Miközben tirtha-játrán (szent zarándoklaton) volt, hogy vezekeljen bűnéért, Ardzsuna Dél-Indián keresztül utazott. Itt tudomást szerzett öt híres tírtha (szent fürdőhely) létezéséről, amelyeket nagyon szentnek és nagy erejűnek tekintenek, de nem tudják őket használni, mert mindenkit felfalnak a krokodilok, aki fürödni akar bennük. Ardzsuna úgy döntött, hogy valami hasznosat próbál tenni, és megszabadítja a szent helyeket a krokodiloktól. Odament az első tóhoz, és rituális fürdőt vett, miközben egy hatalmas krokodil elkapta és lehúzta a víz alá. Azonban, mivel ő volt Ardzsuna, képes volt kiemelni a krokodilt a vízből, és kihúzni a partra. Ebben a pillanatban a krokodil eltűnt egy füstpamacsban, és Ardzsuna egy gyönyörű mennyei apszara (nimfa) karjaiban találta magát.

Megdöbbenve kérdezte az apszarák leggyönyörűbbikét, hogy miképpen került egy krokodil formájában ebbe a tóba. Az apszara azt válaszolta, hogy egyszer a mennyei lakhelyükről ő és négy barátnője meglátott egy fiatal, jóképű bölcset, amint mély meditációba merült az erdőben. A mantrái és a szamádhija erejénél fogva a fiatal bölcs ragyogóbban sugárzott, mint a nap. Mivel az apszarák természetéhez tartozik az, hogy erotikus trükkökkel eltérítsék a bölcseket a lemondásuktól és így állítsák helyre az univerzum egyensúlyát, az öt mennyei nimfa alászállt az erdőbe és elkezdett énekelni, táncolni és pózolni a bölcs előtt, miközben testüket alig fedte ruha, mely minden egyes mozdulatuknál látni engedte vonzó alakjukat. A bölcset azonban egyáltalán nem szédítette meg a látvány. Miután egy ideje lejtettek előtte, feléjük fordult, és megátkozta őket, hogy krokodilként kell a víz alatt élniük. A táplálékuk pedig a szent helyekre látogató zarándokok teste lesz, amíg nem jön egy ember, aki elég erős ahhoz, hogy kirángassa őket a vízből, amikor is visszanyerhetik eredeti formájukat."

A kárandavászana mitológiája

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Kárandavászana (vízimadár-póz)

A mennyei tavak leírásai a sásztrákban általában három -féle vízimadárról számolnak be: csakraváka (vörös ásólúd), hamsza (hattyú) és a madár, akiről a pózt elnevezték, a kárandava (nagy bukó). (A másik két madárról is neveztek el ászanákat, de azokat nem gyakorolják az Ashtanga vinyásza jóga rendszerében.) Ezt a pózt a kárandaváról nevezték el, mivel a póz végső változatában a gyakorló alkarja a madár nagy lábaira emlékeztet.

Több rész is van a Rámájánában, amely említi a kárandavákat - az egyik Szítát, Dzsanaka király lányát is érinti, akit Rámához, Ajódhjá hercegéhez, Visnu hatodik avatárájához adtak feleségül. Ráma száműzetésbe kényszerült rosszindulatú mostohaanyja, Kaikéjí miatt. Ráma testvérével, Laksmanával együtt, Szítá követte Rámát a száműzetésbe. Ezután Rávana, a démon-király elrabolta Szítát és Lankára, a szigeten fekvő erődbe vitte. Ráma Hanumán segítségét vette igénybe Szítá megkereséséhez. Amikor Hanumán Szítát keresve átkutatta Lankát, kárandavákat látott. A Rámájána másik fejezetében az ég egy nagy tóhoz vagy óceánhoz van hasonlítva, a nap pedig egy kárandavákkal teli tóhoz. Egy harmadik idézet hamszákkal és kárandavákkal borított folyókhoz hasonlítja a hölgyeket a démon-király Rávana háremében.

A kárandavák a Szkanda Puránában is többször vannak említve. Mindhárom helyen hattyúkkal együtt vannak említve, ami a lélek metaforája. Az első és második bekezdésben a hattyúk és kárandavák jelenléte növeli két szent hely természetes szépségét. A harmadik bekezdés három démonikus város (Tripura) pusztítását írja le az Úr Siva által. Amint a városokat elborítja a tűz, egyébként csendes és tiszta, lótuszokkal borított tavaikat felkavarják a hattyúk és a kárandavák, növelve a kép destruktív hatását."

A lehetetlen igenis létezik!

… azok számára, akik elhiszik. Az internetes képeket vagy Yutube-videókat nézegetve az emberben felvetődhet a kérdés: vannak-e olyan ászanák, amiket átlagos genetikával rendelkező ember számára lehetetlen elsajátítani, még akkor is, ha lelkiismeretesen gyakorol? Nos, a jó hír az, hogy gyakorlati szempontból teljesen fölösleges a választ firtatni erre a kérdésre. A legtöbb gyakorló ugyanis messze nem gyakorol annyit, hogy a maximális potenciált ki tudná hozni a testéből és az elméjéből. És ha nem gyakorlunk elég komolyan, akkor nem csoda, hogy nem fogunk fejlődni, inkább az lesz a csoda, ha valamilyen oknál fogva mégis jobban mennek egy idő múlva a dolgok. 

Amikor tehát egy egzotikus ászanát látsz például, akkor nem az a kérdés, hogy valaha képes leszel-e megcsinálni, vagy pedig sohasem, hiába gyakorolsz akármennyit. A kérdés elsődlegesen az, hogy meg akarod-e tanulni. És ez a gondolatmenet szinte az élet bármilyen területén lévő feladatokra, célokra kiterjeszthető. Futtassuk most végig az egészet például a vinyászára vonatkozólag, amiről már több tucatszor volt szó a blogban, és mégis, az Ashtangások kilencven százaléka semmi fejlődést nem mutat a vinyásza végrehajtásában, még több évnyi gyakorlás után sem. Már minden létező tippet és rávezető gyakorlatot leírtam ezzel kapcsolatban, szóval ezt most nem fogom megismételni. 

Ha te is abba a kategóriába tartozol, akinek nem megy a vinyásza, vagy ha megy, akkor még szeretnél javítani rajta, akkor gondold végig a következőket: A kifogásokkal most fölösleges is foglalkozni, mert bármennyire is megalapozottnak tűnik egy kifogás, csupáncsak azt tudod vele alátámasztani, hogy miért nem megy, és miért nem fog menni a jövőben sem, akármennyi erőfeszítést teszel bele. Ez nálam az a kategória, aki nem is akarja megtanulni, csak nem elég őszinte, hogy ezt bevallja magának vagy másoknak. Szeretne gyakorolni egy ászana-sorozatot, ami úgy néz ki, mintha Ashtanga lenne, de már eldöntötte, hogy ő egész életében el fogja lógni a vinyászkat, így az oktató bárminemű erőfeszítése tulajdonképpen hiábavaló volna. 

Ha pedig őszintén eldöntötted, hogy szeretnéd megtanulni, akkor a következő lépéseket kell tenned:

1. Meg kell vizsgálnod, hogy milyen akadályok miatt nem megy (például gyenge a karod, a core-izomzatod, nem tudod kiemelni a medencédet stb.).
2. Miután feltérképezted az akadályokat, ki kell dolgoznod egy módszert, amivel leküzdheted őket. Ez mindenféleképpen azt jelenti, hogy plusz gyakorlatokat kell végezned, melyekkel fejleszted a problémás területeket. Ha túlsúlyos vagy, akkor le kell fogyni, ha nem elég mozgékony  a csípőd, vagy gyengék az izmaid, akkor azokon kell dolgoznod. Ne várd, hogy meg fog változni a helyzet, ha ugyanazt a dolgot ismételed, ami eddig sem oldotta meg. 
3. Ha elkezded gyakorolni azokat a plusz dolgokat, amelyekkel le akarod küzdeni az akadályokat, akkor állíts fel célokat és határidőket! Ha nem sikerül őket elérni, akkor változtass a módszeren, gyakorolj többet vagy más dolgokat. Bármilyen lehetetlennek tűnő célt elérhetsz, ha elegendő lépésre bontod le a megközelítését, és következetesen ragaszkodsz a végrehatjásukhoz.
4. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, és ne sajnáld rá az időt, ne bújj a lustaságod mögé! A legtöbb célod elérésében éppen hogy a lustaság akadályoz meg, mivel kényelmesebb kifogást találni és így elkerülni az erőfeszítés és az esetleges kudarcok okozta kellemetlenséget. Viszont így eleve beírtad a nevedet a lúzerek névsorába, és eldöntötted, hogy te vagy az, akinek sohasem fog sikerülni a vinyásza. 
5. Ha nem hiszel az álmaidban, akkor garantált, hogy nem fogod valóra váltani őket. Ha hiszel bennük, de nem teszel erőfeszítést, hanem csak álmodozol róluk, akkor szintén biztos, hogy nem fognak megvalósulni. Csak a tudatos, tervszerű cselekvés, a rendszeres gyakorlás és a lépésenkénti fejlődés fogja meghozni a kívánt eredményt.

Ez az élet legtöbb területén így van, és a vinyászára is igaz. Aki meg akarja tanulni, az meg fogja, de akármelyik ászanával is így van. Ha nehézségünk van vele, akkor szánjunk rá egy hónapot, amikor kiemelten koncentrálunk arra a pózra, rávezető gyakorlatokkal felkészítjük a testüket, és addig gyakoroljuk, amíg meg nem lesz. Utána, ha megvan, válthatunk egy másik pózra, vagy a gyakorlás másik aspektusára. Az ember ugyanis nem tud százfelé figyelni, ha sok mindenre koncentrál, akkor szétszóródik az erőfeszítés, és kevesebb lesz az eredmény. Szóval ezen túl, ha valakinél nem látok fejlődést egykét hónapon belül a vinyászában, akkor azt úgy fogom tekinteni, hogy eldöntötte, nem is akarja megtanulni, inkább marad a kényelmes verziónál. Pedig ami nem jelent kihívást, az nem is változtatja meg a személyiségünket.

A halál időpontjának ismerete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.22. éténa sabdádjántardhánam uktam

éténa – ezáltal; sabdádi – hang és a többi; antardhánam – eltűnés; uktam – mondva.

Az elmondottak alapján kell megérteni a hang és a többi tanmátra eltűnését is.

Megjegyzés: Ez a szútra nem szerepel Maehle fordításában, de a mondanivalóját Vjásza kommentárja alapján tárgyalja az előző szútra végén.


3.23. szópakramam nirupakramam csa karma tat-szamjamádaparánta-gjánam-aristébhjó vá

szópakramam – azonnali visszahatás; nirupakramam – késleltetett visszahatás; csa – és; karma – karma; tat – az; szamjamát – szamjama által; aparánta – halál; gjánam – tudás; aristébhjah – ómenek által; vá – vagy.

A karmikus visszahatások vagy azonnaliak, vagy késleltetettek. Ha a szamjamát a karmára irányítjuk, vagy megfigyeljük az ómeneket, akkor megtudhatjuk a halál idejét.

Ha valaki a felszabadulás nélkül éli át a halált, akkor meg kell nyilvánulnia egy új testnek, hogy az élvezet és fájdalom újabb tapasztalatait biztosítsa. Ez örökké történik, amíg el nem érjük az élet célját, a szabadságot (kaivalja) vagy felszabadulást (móksa).

Az új inkarnációt a a karmikus tárházban (karmásaja) uralkodó legerősebb benyomás határozza meg. Az összes hozzá kapcsolódó szamszkára együtt fog működni az uralkodó benyomással az új élet megnyilvánításában. A tárházban található összes karma késleltetett, vagyis később hozza meg gyümölcsét. Attól a pillanattól, hogy aktívvá válik azáltal, hogy részt vesz a test létrehozásában, azonnalivá, vagyis gyümölcsöt hozóvá válik. Például mai perspektívánkból nézve, az a karma, ami a jelenlegi testünket létrehozta, gyümölcsöt hozó stádiumban van, míg az, amelyik a tárházban szunnyad, késleltetett (később hoz gyümölcsöt).

Hasonlóképpen, jelenlegi életünkben folyamatosan új karmát hozunk létre, hacsak nem vagyunk éppen a spontán légzésvisszatartás (kévala kumbhaka) vagy a szamádhi állapotában, gjánára tettünk szert, intenzív odaadást (bhaktit) érzünk a Legfelsőbb Lény iránt, vagy ehhez hasonló állapotban nem vagyunk. Mindezekben az állapotokban nem keletkezik új karma, mert az igazságban, vagy a tudatban helyezkedtünk el. A folyamatosan létrehozott új karma szintén lehet azonnali, vagy pedig késleltetett, annak a cselekvésnek az intenzitásától függően, ami létrehozta. A nagy mesterek, mint Visvámitra vagy Vaszistha példájából tudjuk, hogy ha buzgón gyakorlunk, akkor egy élet alatt is elérhetjük a szabadságot. De az is igaz, hogy a nagy kegyetlenséggel végrehajtott tettek azonnali eredményt hozhatnak. Így olvashatjuk például, hogy amikor a büszke Nahusa király megalázta Agasztja Risit, akkor ott helyben kígyóvá változott. A kevesebb rosszindulattal végrehajtott tettek olyan karmát hoznak létre, ami a karmikus tárházban gyűlik, és lassan, egy következő életben hoz gyümölcsöt.

Ha a karmára irányítjuk a szamjamát, akkor azonosítani tudjuk, hogy a karmánk mely elemei azonnaliak vagy gyorsak, és melyek lassúak vagy késletetettek. Az összes késleltetett karmát elkülönítve azonosítani tudjuk azokat a tényezőket, amelyek a halálunkhoz fognak vezetni, és így megtudhatjuk a halálunk idejét. Ezzel összefüggésben meg kell értenünk, hogy a gyorsan érő karma biztosítja az üzemanyagot a test számára. Ha ez az üzemanyag kifogy, a test vége is közel.

A másik módja annak, hogy előrelássuk a halálunkat, az ómenek megfigyelése. Például a Mahábhárata azt mondja, hogy uralkodásának harminchatodik évében Judhisthira király rossz ómeneket látott. Trónra ültette örökösét, Pariksitot, visszavonult, és várta Krisna eltávozását, ami a Kali-júga kezdetét jelentette, utána pedig a saját halálát.

Vjásza azt mondja kommentárjában, hogy háromféle ómen létezik: személyes, személytelen és isteni. A személyes ómen olyankor jön, amikor az ujjainkkal elzárjuk a test nyílásait, például a szemeket és a füleket, hogy kizárjuk a külső jeleket, a fényt és a hangot. A személytelen ómenek más élőlények látogatásait jelentik, akik a halál hírvivőiként funkcionálnak. Az isteni ómen egy mennyei lény vagy istenség hirtelen megjelenése. Ezekből a különböző ómenekből lehet megbizonyosodni a közelgő halál időpontjáról."

Száz százalék

Egyik nap jött hozzám egy lány Agnira. Nem először volt már jógázni, mégis annyira szenvedő és tessék-lássék módon csinálta a pózokat, hogy nem is értettem, miért van ott egyáltalán? Persze nyilván sikerült elégetnie 1-200 kalóriát kb, míg ha valaki rendesen odateszi magát, akkor simán 1000 fölött éget egy jógaóra alatt. De nem is ez a lényeg, mert lehet, hogy nem mindenki akar fogyni, pedig erre a lányra igencsak ráfért volna. Sokan tudják ugyanis, hogy a mozgás, a jóga nagyon hasznos, de azzal is tisztában vannak, hogy erőfeszítést igényel, és ha nem rúgjuk seggbe a lustaságunkat, akkor nem fog működni.

Nem azt mondom, hogy iszonyatosan megfeszített izmokkal, totális görcsben kell végigtolni egy jógaórát. Amikor ezt látom valakin, hogy nagyon akarja, és erőlködik, mint pók a lucernásban, akkor arra is rá szoktam szólni, hogy lazujon már le, még a végén meghúzza magát. A jóga az egyensúly kereséséről szól, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell beletenni száz százalék erőfeszítést, koncentrációt. Az egyhegyű elmeállapot száz százalékos mentális koncentrációt jelent, amikor eggyé válunk a pózzal, a légzéssel, a bandhával. Ha nincs ott a száz százalék figyelem, akkor az elme szétszórt marad, és a múlttal, a jövővel, a jógaórán kívüli dolgokkal foglalkozik, amikor a légzésre kellene koncentrálni. Így nem csoda, hogy a gyakorló elfelejt levegőt venni, nem hallani a légzése hangját, és feszült lesz. Aztán amikor feláll a savászanából, semmivel sem érzi jobban magát, mintha a Westendben üldögélt volna másfél órát egy kávézóban. 

Visszatérve a lányra, néha odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy miért nem csinálja rendesen a gyakorlatokat. "Mert nem tudom megcsinálni" - felelte. Persze nem is akarta. Meggyőzte magát, hogy nem megy, talált egy jó kifogást, hogy miért ne kelljen erőfeszítést tenni, kilépni a komfortzónájából. Aztán amikor beleraktam a pózba, akkor csodák csodája - sikerült neki. De még ennek se örült, inkább zaklatásnak vette. Ebből is látszik, ha valaki nem akar jógázni, erőfeszítést tenni. Mert ha akar, és segítséggel sikerül neki a póz, akkor ujjong, mint a kisgyerek, ha nyalókát kap. És ez elindít egy jutalmazó mechanizmust az agyban, amiért legközelebb is el fogsz jönni. Ez alól senki sem kivétel. Ha nincs sikerélmény, akkor megszűnik a motiváció, és kötelességből senki nem jár jógaórára, mivel nem kötelező.

Éppen ma olvastam Coelhotól: "A sors senkivel sem igazságtalan. Mindannyian szabadon döntjük el, hogy szeretjük vagy utáljuk, amit csinálunk. Ha szeretjük, mindennapi tevékenységünkben megtalálhatjuk ugyanazt az örömöt, amit azok éreznek, aki elindultak az álmaik után." Nekem egy totális abszurdum az, hogy valaki szenved jógaórán. És nem attól szenved, hogy a korlátaival küszködik, hanem attól, hogy egyáltalán valaki elvárja tőle, hogy megközelítse a korlátait.

Az igazság az, hogy nagyon ritkán vagyunk képesek kipréselni magunkból a száz százalékot. És itt most nem arról beszélek, hogy eredményorientáltnak kell lenni, hiszen a jóga nem versenysport, hanem egy önmegismerési, önfejlesztési folyamat. Persze terveket kell készíteni, célokat kell kijelölni, és lebontani a folyamatot lépéseire. Patandzsali is ezt tette, és nem szégyen, ha valaki csak az ászanánál tart, és most ismerkedik a jamával és a nijamával. Ha nem lenne szükség lépésekre, fokozatokra, akkor az Ashtanga sem hat sorozatból állna, és Patandzsali is csak egy szútrát írt volna, hogy ülj le, és ess szamádhiba.

Ideális esetben az ember 80-90%-os teljesítményt tud leadni órán, és ehhez belső motivációra van szükség, vagyis akarni kell, nem elég, hogy a tanár rádüvölt, hogy "Csináld rendesen azt a vinyászát!" A tapasztalatom ugyanis az, hogy amikor a gyakorlók berendezkednek a kényelmes gyakorlásra, rászoknak a helyettesítő, gyengített változatokra, amelyeknek igazából az lenne a célja, hogy ideig-óráig használjuk csak őket, akkor bizony egy tapodtat sem fejlődnek évek alatt sem. Van, akinek ez jó, elvan vele, de szerintem ez nem természetes, és az ilyen emberek csak külső motivációból vagy megszokásból járnak órára. Persze még mindig jobb komolytalanul csinálni, mint sehogy se, de a tapasztalat az, hogy ha egész életünkben akarunk jógázni, akkor bizony fejlődni kell, a stagnálás nem egy opció. A fejlődéshez pedig törekedni kell a száz százalékra, ami kényelmetlen, kellemetlen, nehéz és frusztráló. De megvan az eredménye. 

Én mindig szívesen segítek azoknak, akik fejlődni akarnak, akik túl akarják lépni a saját korlátaikat, mert mint tudjuk, ezeket a korlátokat csak mi magunk hoztuk létre, tehát csakis rajtunk múlik, hogy túllépünk-e rajtuk. De aki ragaszkodik a korlátaihoz, mert azokon belül érzi biztonságban magát, aki jobban fél a félelem hiányától és a szabadság érzésétől, mint a félelem korlátozó hatásától, azokon nem nagyon tudok segíteni, ezért is írtam a múlt héten azt a bejegyzést a kettes sorozatról. De ha valaki megpróbálja a lehetetlent, abban azonnal partnere vagyok!  

A láthatatlanná válás művészete

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.21. kája-rúpa-szamjamát tad-gráhja-sakti-sztambhé csaksuh prakása-szamprajógé

kája – a test; rúpa – forma; szamjamát – a szamjama által; tat – az; gráhja – érzékelő; sakti – erő; sztambhé – felfüggesztés által; csaksuh – a szem; prakása – fény; szamprajóga – a kapcsolat hiánya; antardhánam – láthatatlan lévén.

Ha a szamjamát a test formájára irányítjuk, akkor annak láthatósága felfüggesztődik. Ez azáltal történik, hogy a fény a testünkről nem jut a megfigyelő szemébe.

Ahhoz, hogy ennek mechanizmusát megértsük, a szánkhja filozófia rendszeréhez kell fordulnunk, amely a Jóga-szútra filozófiai alapja. Az összes múltbeli gondolatunk és érzelmünk (szamszkára) feltételekhez kötöttséggé (vászaná) sűrűsödik össze. Az összes múltbeli vászaná (vagy azok domináns kombinációja) finomfizikai testté (linga) sűrűsödik össze. A halálkor a linga megnyilvánít egy új durva fizikai testet (szthúla saríra), ami az élvezet és szenvedés élményeivel lát el bennünket, amíg idővel szert nem teszünk az önvalóról szóló tudásra. Ez a megnyilvánulás a finom fizikai elemeken (tanmátrákon) keresztül történik, amelyek képesek kivetíteni magukat a durva elemekre (mahábhútákra). Minden finom elemhez kapcsolódik egy finom érzék. Például a forma elem a látásérzékeléshez kapcsolódik, a hang elem pedig a halláshoz.

A finom elemek (tanmátrák) és az érzékek (indriják), amik a meditáció haladó tárgyai, jól ismertek a jógi előtt a szamápatti gyakorlásából. A szamápattiban először durva, majd fokozatosan finomodó tárgyakat választunk a meditációhoz. Amikor a jógi a forma (rúpa) finom elemére irányítja a szamjamát, akkor meg tudja akadályozni annak kivetülését a tűz durva fizikai elembe (emlékezzünk, hogy a linga, vagyis a finom fizikai test nyilvánította meg a durva fizikai testet). A durva fizikai test még mindig ott van, de nem tükröz vissza semmilyen fényt, amit a megfigyelő szeme érzékelni tudna. Egy tárgy láthatósága attól függ, mennyire képes visszaverni a fénysugarakat, amik a felületére érkeznek. A mi esetünkben a felszín „nincs ott”, így a fény egyenesen átmegy a testen.

Hasonló módon lehet Vjásza szerint a többi érzékszerv érzékelését is felfüggeszteni. Például, ha a hang finom elemre irányítjuk a szamjamát, akkor elkerülhetjük azt, hogy meghalljanak. Szükségtelen mondani, hogy e képesség megszerzéséhez először képesnek kell lenni érzékelni a finom elemeket az elmélkedés feletti szamápattiban (1.44-es szútra). Utána képessé kell lennünk hozzáadni a dháranát és a dhjánát anélkül, hogy kiesnénk a mély objektív szamádhiból."