Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.24. klésa-karma-vipákásajair aparámristah purusa-visésa ísvarah
klésa - a szenvedés forrása; karma-vipáka - a tettek gyümnölcsi; ásaja - a múltbeli karma nyomainak összessége; aparámristah - érintetlen; purusa-visésa - különleges lélek; ísvarah - Isten.
Az Ísvara a tudat különleges formája, amelyet nem érintenek a szenvedés forrásai, a karma, annak gyümölcsi és maradványai.
Ha a Legfelsőbb Lény iránti odaadás valóban szamádhit eredményez, akkor ki ez a Legfelsőbb Lény, aki ilyenre képes? Most olyan szútrák következnek, amelyekben Patandzsali meghatározza a Legfelsőbb Lényt és az Ő szerepét a jógában. Először azt mondja, hogy a Legfelsőbb Lény a tudat olyan formája, amely különbözik a többitől. Minden lény tudat, mégis különböznek a Legfelsőbb Lénytől. Milyen módon?
Minden más lényt megérint a tudatlanság, egoizmus, vágy, ellenszenv és a halálfélelem. A szenvedés e forrásai (klésák) okozzák azt, hogy bizonyos módokon cselekszünk, ami feltételekhez kötött és nem szabad. Ezekből a feltételekhez kötött tettekből (karma) bizonyos eredmények vagy gyümölcsök (vipáka) származnak, például bizonyos fajta születés, élethossz, élmények. Más szavakkal, a múltbeli tetteink hozták létre azt az életet, amit most élünk.
A gyümölcsökön kívül, a múltbeli tetteink maradványokat (ásaja) is képeznek. Ha ez most is aktív, akkor tudatalatti lenyomatnak (szamszkárának) nevezzük. Ez azt jelenti, hogy jelen van, és meghatározza a tetteinket, de ennek nem vagyunk tudatában. Ha inaktív, akkor karmásajának nevezzük, ami karmikus lerakódást jelent, ami azt jelenti, hogy csak a következő életeinkben aktiválódik. Ez az egész ördögi kör, ami megkötöttséget és mentális rabszolgaságot eredményez, részletesen le lesz írva a második fejezetben (2.3-14.).
Minden lény alá van rendelve ezeknek az erőknek, és a jóga folyamata arra ven tervezve, hogy felszabadítson bennünket alóluk. Az egyetlen lény, akit nem érintenek meg ezek az erők, a Legfelsőbb Lény. Vjásza azt mondja, hogy sok lény van, akik kiszabadultak az ismétlődő újraszületés és a kötöttség ciklusából, de a különbség köztük és az Ísvara között az, hogy az Ísvara sohasem volt megkötve. És hol van, kérdezi Vjásza, az Ísvara különlegességének bizonyítéka? A következő választ adja: a szentiratok. A szentiratokat a Legfelsőbb Lény inspirálta, és alátámasztják legfelsőbb helyzetét. De a következő kérdés merül fel: "Min alapul a szentiratok hitelessége?"
Az ilyen jellegű kérdések eleinte unalmasnak tűnhetnek, de igazából nagyon fontosak. A jógában mindig van helye az őszinte kérdéseknek. Jógiként nem kell mindent szó nélkül elfogadnunk, még a szentírások hitelességét sem. A kételkedés hasznos, és a tanárnak bátorítania kell azt. Ha a tanítvány nem tudja kifejezni a kételkedését, akkor sohasem juthat el a teljes meggyőződésig. A hit nem elég, tudnunk kell. El kell jutnunk a teljes meggyőződés és megértés állapotáig ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
A válasz a következő: a szentírások hitelessége a tiszta intelligencián (szattván) alapszik. Ez azt jelenti, hogy amikor elérjük a szattva állapőotát, akkor a szentírások hitelessége önmagától értetődővé válik. Ez azt is jelenti, hogy a szentírások a Legfelsőbb Lény intelligenciájának kifejeződései. Ezt az állítást jegyezzük meg, mert később be is kell majd bizonyítanunk."
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra kommentárjaiból:
"Kapiláról, a szánkhja alapítójáról azt mondják, hogy létrehozott egy rendszert, és egy világelemző módszert, ami nem függ az Ísvara lététől. Meg kell jegyezni, hogy Mahávíra, a dzsainizmus alapítója, illetve Buddha sem nyilatkoztak az Ísvarával kapcsolatban.
Nyugati körökben éppen ezért ateistáknak tartják őket, pedig nem voltak azok. Az az ateista, aki azt állítja, hogy Isten nem létezik. A szánkhja, vagy Mahávíra vagy Buddha egyszer sem állították ezt. Az eredeti szánkhja abból az elképzelésből született, hogy legyen egy magyarázat a világ keletkezésére, és egy meditációs rendszer, amely elkülönül a vallástól. Ez a rendszer megmutatta, hogy a világot meg lehet magyarázni anélkül, hogy Istenhez folyamodnánk.A szánkhja meditációs rendszere lehetővé teszi az embereknek, hogy elérjék a felszabadulást, akkor is, ha nem akarnak meghódolni egy Legfelsőbb Lény előtt.
Azok a teisztikus iskolák, amelyek abban hisznek, hogy csak az Isten előtti meghódolás vezet el a felszabaduláshoz, ez okból kifolyólag erősen kritizálták a szánkhját. Úgy érzik, hogy senki számára nem megengedhető az a nagy szerencse, hogy felszabaduljon, anélkül, hogy személyesen elismerné a Legfelsőbb Lényt. A Bhágavata Purána azonban azt állítja, hogy maga a Legfelsőbb Lény nyilvánult meg Kapila Rishi formájában, hogy a szánkhját tanítsa. Ez azt a tényt látszik alátámasztani, hogy a Legfelsőbb Lény örül annak, ha az emberek megtapasztalják a szamádhit, bármelyik módszert is választják! Miután megvalósították önvalójukat a szamádhin keresztül, továbbléphetnek a Legfelsőbb Lélek megvalósítására a bhaktin keresztül.
Sokféle módja van a szamádhi elérésének. Nincs egyetlen helyes út. Az a jó szerencsénk, hogy az iskolánk alapítói - Patandzsali, a Jóga-szútra szerzője és Vjásza, a Bhagavad-gítá szerzője - annyira bölcsek voltak, hogy megértették: csak azért, mert mi egy bizonyos módon érzékelünk valamit, nem biztos, hogy mindenki más is ugyanúgy fogja megtapasztalni ugyanazt. A bhakti-jóga a helyes út az érzelmi beállítottságú jógik számára. A buddhi-jóga az intellektuális beállítottságú jógik útja, stb. Ha azt állítja valaki, hogy mindenkinek ugyanazt az utat kell járnia, akkor nem törődik a tanítványok igényeivel, hanem csak a saját célját tartja szem előtt, vagyis a saját véleményének legfelsőbbé történő kikiáltását. Ez valójában az egoizmus egy formája, és annak a kudarca, ha nem értjük meg, hogy a világ túl tágas ahhoz, hogy beférjen a fejünkbe.
Patandzsali elfogadta a szánkhja összes gondolatát, de, mivel a jóga módszerei nagy hatalmat adhatnak, szükségét érezte annak, hogy a jógit a Legfelsőbb Lény patronálása alá helyezze. Így az önfejű jógi egóját is kontroll alatt lehet tartani."
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.23. ísvara-pranidhánád vá
ísvara - Isten; pranidhánát - odaadásból; vá - vagy pedig.
Vagy pedig az Isten iránti odaadásból.
Vjásza szerint, ez a szútra válasz arra a kérdésre, hogy vannak-e más utak a szamádhi elérésére az eddigiekben ismertetetteken kívül.
A szamádhit az Ísvara iránti odaadás által is el lehet érni, ás ezt az állítást több helyen is megismétli a Jóga-szútra. Az "Ísvara" a Legfelsőbb Lényre vagy Úrra utaló általános kifejezés. Ez azt jelzi, hogy nincs konkrét kapcsolata valamely vallással. Az istenhívők behelyettesíthetik azt a nevét Istennek, amelyiken ők imádjál, legyen az Isten, Jehova, Visnu vagy bármi más.
Nagyon érdekes, hogy Patandzsali itt megemlíti a Legfelső Lény iránti odaadást. Bár a Jóga-szútra fő témája a jóga, nevezetesen a Rádzsa-jóga és az Ashtanga-jóga módszereinek technikai oktatása, a meghódolás ösvényét (a bhakti-jógát) is elismeri és leírja.
Ebben a tekintetben a Jóga-szútra a Bhagavad-gítá tükörképe, amely elsődlegesen a Bhakti-jógával foglalkozik, de az Ashtanga-jóga útját is elismeri. Mindkét írás elfogad egy harmadik utat is, a tudás útját (gjána-jóga). India aranykorában nagyon gazdag,sokszínű kultúrával rendelkezett, és az emberek rájöttek, hogy a felszabadulás bármelyik három út segítségével lehetséges volt. Ez sokszor ahhoz vezetett, hogy mindhármat említették, még akkor is, ha egy olyan írás, mint a Jóga-szútra főként egyre koncentrál a három közül.
A Legfelsőbb Lényen történő állandó meditáció alkotja az odaadás ösvényét. Ezen az úton minden tettünkkel és gondolatunkkal meg kell hódolnunk, és ki kell fejlesztenünk a Legfelsőbb Lény iránti intenzív szeretet érzését. Ez az intenzív szeretet (bhakti) vonzani fogja a Legfelsőbb Lény kegyét, aki szamádhiban és felszabadulásban fogja részesíteni a jógit. Vannak olyan jóga-iskolák, amelyek ezt az utat fogadják el az egyetlen helyes módnak a jóga gyakorlására. Különösen ma Indiában a legtöbb jóga-iskola a bhaktit támogatja, beleértve a vaisnava és a saivita iskolákat is. (T. Krisnamácsárja vaisnava volt, K. Pattabhi Jois pedig saivita). Ezekkel az iskolákkal ellentétben ott vannak a szánkhja iskolák - Patandzsali jóga-iskolája és Sankara Advaita Védánta iskolája, amelyek több hangsúlyt fektetnek a meditáció gyakorlására és az egyéni megvalósításra. Az upanisadok és a Barhma-szútra mindkét megközelítést tartalmazza.
Mindazonáltal a Legfelsőbb Lény (Ísvara) megjelenítése az az egy pont, amiben patandzsali elkanyarodik a szánkhja rendszertől. Az a szánkhja, amelyre Patandzsali ráültette a jóga technikáit egy meditációs rendszer, amely az egész világot huszonöt kategóriára osztva írja le. Patandzsali mindezeket a kategóriákat megtartva hozzáadott egy huszonhatodikat, az Isvarát. Patandzsali rendszerét ezért néha az "Ísvarával rendelkező szánkhja" rendszerként jellemzik."
A Sattwa Sound Band már törzszenekarnak számít a különböző jógás rendezvényeken. Játszottak már a Jógafesztiválon, a Yog Jam-en és számtalan stúdióban. Egy olyan zenei irányzat úttörői Magyarországon, ami Nyugat-Európában és az USA-ban már midnen jügás rendezvény és sösszejövetel bevett része. Szanszkrit mantrákat énekelnek, ráadásul a közönséggel együtt. Schrenk Judittal, a Sattwa együttes vezetőjével készítettem egy kis villáminterjút:
G: Mi jött előbb, a jóga, vagy a zene?
J: A zene. Már 2 évesen a bilin ülve is mindig énekeltem, ezért iratott be anyukám ének-zenei általánosba. Innentől az egész életem a zenéről szólt, kórusban énekeltem sokáig, rengeteget felléptünk, utaztunk. A jóga csak 12 évesen talált meg, de csak az ászanák, akkor még semmit nem tudtam a kirtanról. 14 éves koromtól 21-ig jártam magánének tanárhoz, utána a munka és egyéb teendők miatt abbahagytam az éneklést és rettentően hiányzott. Nem találtam a saját stílusomat, ami hozzám közel áll. Aztán a jógán keresztül megismerkedtem a kirtannal (mantra éneklés) és mikor az első kirtant levezettem, akkor jöttem rá, hogy igen, ez az amit kerestem! Ez az én zenei stílusom, ezt szeretném csinálni! :)
G: Milyen kapcsolatot látsz a kettő között?
J: A Bhakti jóga elengedhetetlen része a kirtanozás, a mantra éneklés, tehát a zene. A kettő összefonódik, és ezeken a szent énekeken keresztül az ember szívcsakrája megnyílik. Nagy jógamesterek állítják, hogy a vas-korban, azaz a Káli Jugában a legkönnyebb és leggyorsabb út a megvilágosodáshoz, ha az ember rendszeresen gyakorolja a kirtant.
G: Mit ad a zenétek az embereknek?
J: A mantrák amiket éneklünk, a pozitív rezgéseikkel feltöltik az embereket. Ez örömzenélés, mi nem koncertet adunk, hanem együtt éneklünk a "közönséggel", a jelenlévőkkel. Remélem, hogy egy-egy ilyen kirtanozás után feltöltődve mennek haza az emberek.
G: Miért szanszkrit nyelven énekeltek?
J: Ezek a mantrák univerzális mantrák és anno mind szanszkrit nyelven íródtak, ezért énekeljük őket szanszkritül. A szótagok, szavak, speciális rezgéseket hoznak létre, ez hat az emberekre pozitívan. A pontos fordítás nem is lényeges, nem kell a mantrák értelmét keresni, egyszerűen hagyni kell, hogy átrezgesse egész lényünket. Mivel mi magyarok vagyunk, és Magyarországon zenélünk és sokak számára még idegen ez a stílus, ezért kifejlesztettünk egy új, speciális "Sattwa Sound Band stílust", amikor is időnként egy-egy szám erejéig keverjük a szanszkrit mantrákat magyar népdalokkal. Ez már sok olyan ember figyelmét megfogta, aki amúgy egyáltalán nem volt nyitott a mantrákra előtte. Reméljük, így szépen fokozatosan egyre több magyar emberhez eljutnak a mantrák.
G: Szerinted mindenki lelkében ott van a dal? Mi kell ahhoz, hogy kijöjjön?
J: Hiszem, hogy mindenki lelkében ott van a dal, de vannak akik félnek kifejezni, vagy talán azt hiszik, hogy nincs jó hangjuk és ezért nem mernek megmukkanni sem. Én nem vagyok az erőltetés híve, az is jó, ha csak ül valaki a sarokban és hallgatja, a mantrák ugyanúgy átrezgetik őt is... És hátha idővel, amikor már látja, hogy ez nem egy "Megasztár-válogató", nem kell versenyeznie és megfelelnie senkinek, akkor megnyílik ő is. Ha nem, az sem baj szerintem. Mások vagyunk, nem mindenkinek tetszhet ugyanaz a stílus, vagy nem mindenkinek kell szeretnie a zenét. Mint ahogy én sem vagyok jó pl. matekból, nem mindenkinek kötelező énekelnie sem. :)
G: Köszönjük szépen, és kíváncsian várjuk a koncerteteket a Napforduló Jógafesztiválon, ahová remélhetőleg minél többen jönnek el meghallgatni benneteket és együtt énekelni veled :-).
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.21. tívra-szamvégánám-ászannah
tívra - intenzív; szamvégánám - akiknek késztetése; ászannah - közeli.
Azok számára, akik buzgó intenzitással gyakorolnak, a szamádhi közel van.
A szamádhi eleinte távolinak tűnhet, de ha intenzíven gyakorolunk, akkor Patandzsali azt mondja, hogy közel van. Vjásza hozzáteszi, hogy az, aki intenzíve gyakorol, meg fogja tapasztalni a szamádhit és a gyümölcsét, vagyis a felszabadulást. Vigjánabhiksu és alátámasztja ezt azzal, hogy a Visnu Puránából idéz: "Az, aki eléri a szamádhit, az a felszabadulást is eléri még ebben az életében."
Nincs tehát kifogás és vesztegetni való idő. Az ortodox hagyomány azt mondja, hogy ahhoz, hogy felszabadulhassunk ebben az életünkben, meg kell kapnunk az utolsó születés ajándékát. Az utolsó születés ajándékát csak az előző életeinkben tett erőfeszítések által érdemeljük ki.
Számunkra azonban nem lehetséges az, hogy külsőleg megítéljük, milyen jellegű gyakorlást végzett valaki korábban. Egy személy tudására nem lehet következtetni a külső megjelenése alapján. A legnagyobb mesterek némelyike is koldusként élt egy külsőleg nyomorék testben. Mások szándékosan elcsúfították magukat vagy pedig visszataszító módon viselkedtek, hogy békében élhessenek és gyakorolhassanak.
1.22. mridu-madhjádhimátratvát tató'pi visésah
mridu - mérsékelt; madhja - közepes; adhimátra - nagyon erős; tvát - miatt; tató api - még inkább; visésah - különleges.
A kitartókat feloszthatjuk mérsékelt, közepes és nagyon erős gyakorlókra.
Összességében kilenc alkategóriát különíthetünk el az intenzitás ás a szamádhihoz való közelség szempontjából. Ez egy indiai szokás, hogy kategóriákat hoznak létre, és azokat is alkategóriákra osztják. Sankara azt mondja az alkommentárjában, hogy a szútra célja az, hogy "egyértelművé tegye, hogy az összes jógi, akkor is, ha lassú, vagy ha nem az, eléri a kitűzött célját, és ez fel kell, hogy ébressze bennük a törhetetlen lelkesedést." Csak abban van különbség, hogy milyen hamar érik el a célt."
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
1.20. sraddhá-vírja-szmriti-szamádhi-pragjá-púrvaka itarésám
sraddhá - meggyőződés; vírja - lelkesedés; szmriti - emlékezet; szamádhi-pragjá - a szamádhiból származó intelligencia; púrvaka - megelőzi; itarésám - mások számára.
Mások [a jógik] esetében [az aszampragjáta szamádhit] a meggyőződés, lelkesedés, emlékezet, szamádhi és a bölcsesség (pragjá) előzi meg.
Az aszampragjáta (tárgy nélküli) szamádhi két kategóriára oszlik. Az 1.19. szútrában Patandzsali leírta azokat, akik a létezésbe jövés szándékát dédelgetik (bhava-pratjaja), és akik ezért nem érik el a felszabadulást, hanem visszatérnek a feltételekhez kötött létbe. ezek nem valódi jógik, és nem a megfelelő jógikus módszeren keresztül érték el ezt a szamádhit.
A jelen szútrában Patandzsali azokat írja le, akik az előírt erőfeszítés (upája pratjaja), vagyis a jógikus gyakorlat által érik el a tárgy nélküli szamádhit. Ezek a valódi jógik. Öt lépést ír le Patandzsali, amelyeket a korábban említett legfelsőbb elkülönüléssel együtt kell gyakorolni.
Az első lépés a meggyőződés (sraddhá). Meggyőződésre azáltal tehetünk szert, hogy analizáljuk a saját helyzetünket, utána pedig tanulmányozzuk és alkalmazzuk a jógikus filozófiát. Csak akkor lehetünk teljesen meggyőződve, ha teljesen megértjük a jógikus filozófiát az intellektusunkkal. Csupán a homályos érzés, hogy "hátha működik" vagy "lehet, hogy ez nekem való" nem elegendő. Képesnek kell lennünk azt gondolni: "Ez a jelenlegi helyzetem. Meg vagyok kötve. Az elmém rabszolgája vagyok. Emiatt tudatlanságban vagyok és szenvedek. még ha jelen pillanatban jól is érzem magamat, bármelyik pillanatban jöhet a szenvedés a saját halálom, betegségem, a szeretteim halála, előre nem látható szerencsétlenségek stb. formájában. Ezért ki kell törnöm és el kell érnem a felszabadulást. Ez akkor lehetséges, ha a megfelelő attitűddel gyakorlom a jóga lépcsőfokait és ágait. Ezeknek a folyamatoknak a gyakorlása által el fogom érni a felszabadulást, ahogy mások is tették előttem."
Ha valaki így érti meg a jógát, lépésről lépésre, azt meggyőződésnek nevezik. ha nem vagyunk eléggé tisztában azzal, hogy így kellene gondolkodni, akkor többet kell tanulmányoznunk a jógikus filozófiát, például a Jóga-szútrát.
A második követelmény a lelkesedés, vagy akaraterő (vírja). Még azután is, hogy megértettük a jógát, továbbra is a negatív hozzáállás áldozatává válhatunk, például: "Megértem, de nem akarom belefektetni az energiámat." A helyes hozzáállás a jógához az, ha hajlandóak vagyunk mindent odaadni és nincsenek elvárásaink. Ha rendelkezünk a megfelelő lelkesedéssel, amit Vaszistha Risi "igaz ön-erőfeszítésnek" nevez, akkor nincs más sorsunk azon kívül, amit létrehozunk. A jógikus út követéséhez energiára van szükség. Végső soron meg kell szabadulnunk a feltételekhez kötöttségünktől (a szamszkárától és a vászanától). Mennyi energiát fektettünk be a létrehozására, és mennyi időn keresztül? Ugyanúgy energiára és lelkesedésre lesz szükségünk, ha mindezt fel akarjuk számolni.
A harmadik követelmény az emlékezet. Ha van meggyőződésünk és lelkesedésünk, akkor képesek leszünk elindulni a jóga ösvényén. De néha útközben elveszünk vagy zsákutcába jutunk. A zavart pillanatokban fontos, hogy emlékezzünk arra, mi az, amit csinálunk. Mi a célom? Hogyan jutottam idáig? Hová akarok jutni innen? Hogyan?
Különösen, amikor elkezdünk sikereket elérni a jógában, gyakran szem elől tévesztjük a célunkat. Lehet, hogy boldogan elkezdünk ragaszkodni az ászanához vagy a pránájámához, miután kényelmessé vált a számunkra. lehet, hogy elveszítjük az érdeklődésünket a jóga iránt, mert észrevesszük, hogy a tanárunk, vagy a körülöttünk lévők nem őszinték. lehet, hogy csalódunk, mert nem tapasztaltuk meg az igazi jógát. Mindezekben az esetekben fontos, hogy emlékezzünk önmagunkra, a törekvésünkre, a célunkra és a helyes módszerre. ez az emlékezés biztosítani fogja, hogy a megfelelő irányban maradunk.
A negyedik követelmény a szamádhi. Itt, mint ahogy a Jóga-szútrában sok helyen, a szamádhi kifejezés az objektív (szampragjáta) szamádhira utal. Ha van meggyőződésünk, lelkesedésünk, és emlékezetünk, akkor csak alkalmazni kell a jóga nyolc ágát, ami az objektív szamádhi gyakorlásában csúcsosodik ki.
Mindenki, aki beteljesíti az eddigi feltételeket, megfelelő gyakorlás után meg fogja tapasztalni legalább az objektív szamádhi alsóbb fokait, amelyeket az 1.17. szútra leír (vitarka). Sok tekintetben az objektív szamádhi a Jóga-szútra fő témája. Később le lesznek írva a különböző szintjei. Az objektív szamádhi a tárgy nélküli szamádhihoz vezető út.
Az utolsó követelmény a bölcsesség (pragjá) Ennek a szónak nincs jó magyar fordítása. Egészen pontosan azt jelenti: "A tárgyra vonatkozó teljes tudás", ami azt jelenti, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogyan valójában vannak, anélkül, hogy az elménk módosítaná őket. A pragjá kifejezés megtalálható a szam-pragjá-ta (objektív) szamádhi kifejezésben, mivel ebben a szamádhiban tárgyakat tudatosítunk. A bölcsesség (pragjá) vagyis a képesség, hogy tisztán felfogjuk a dolgokat, ahogy vannak, az objektív szamádhi gyümölcse és eredménye. A pragjából származik a diszkriminatív tudás. Abból, hogy úgy fogjuk fel a tárgyakat (beleértve az elmét, egót és intellektust), ahogy vannak, megértjük, hogy nem vagyunk azonosak velük. megtanuljuk, hogy az önvalót, a tudatot, a valódi természetünket nem tartalmazza semmi sem, amit meg tudunk figyelni. Ezt nevezik diszkriminatív tudásnak (vivéka khjátéh), vagyis az az ismeret, ami különbséget tesz az örök és átmeneti, az önvaló és a nem-önvaló, a lényeges és a lényegtelen, a tiszta és a bemocskolható között.
Ez az öt követelmény - a meggyőződés, lelkesedés, emlékezet, szamádhi és a bölcsesség - szükséges ahhoz, hogy sikert érjünk el a tárgy nélküli szamádhiban. Csak akkor vezet a tárgy nélküli szamádhi felszabaduláshoz (kaivalja), ha ezek előzik meg.
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
1.19. bhava-pratjajó vidéha-prakriti-lajánám
bhava-pratjajah - a születés az ok; vidéha - a test nélküli jógik; prakriti-lajánám - a prakritibe merült jógik.
A test nélküli jógik és a prakritibe merültek között, ott van a létezésbe jövés szándéka.
Ebben és a következő szútrában, a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhi két típusa kerül megvitatásra. Az 1.20. a tárgy nélküli szamádhinak azt a fajtáját írja le, amelyet jógikus gyakorlás előz meg és a jógi szándéka hozza létre, ami a felszabadulás.
Bizonyos értelemben a felszabadulás alatt a megnyilvánult világ elhagyását vagy azon történő túllépést is jelenti. A Szánkhja-káriká a végső megvalósítást na aszmi-nak ("nem én") nevezi. Ez nem azt jelenti, hogy az én megsemmisül, vagy felszámolódik, ahogyan a buddhizmusban tanítják. A jóga szerint az én és az egoizmus, mint ahogyan az elme is, örök, és sohasem fog megsemmisülni. Igazából azt jelenti, hogy amikor a jógi megvalósítja önmagát a tudatként (purusaként), megszűnik az azonosítása az én-tudattal, az egóval és az elmével.Mivel felülemelkedett azon a tudatlanságból fakadó felfogáson, hogy "Én egy egyéni, elszigetelt lény vagyok ebben a világban", nem mondhatjuk ebben az állapotban, hogy "Én" vagyok a tudat. Csak azt mondhatjuk, hogy a tudat van.
De még az a kijelentés is, hogy "a tudat van" részlegesen helytelen, mivel a tudatban jelen van a létezés, a nem-létezés, egyik sem, és a mindkettőn túli felfogás is. A Szánkhja-káriká éppen ezért csak azt mondja, hogy "nem-én". Ez nem azt jelenti, hogy megsemmisültem, hanem azt, hogy felismertem önmagamat, mint azt, amit többé nem lehet leírni az én-tudat fogalmaival.
A nem-én megvalósítása magában foglalja azt, hogy túlmentünk azon, hogy elkülönült, megnyilvánult egyének akarunk maradni. Miért akarnánk cseppek maradni, ha az egész óceán is lehetünk? Csak a félelem és az én-ség kötelékeinek elvesztésének nem-akarása tart vissza, ami a tudatlanságból fakad.
Egy igaz jógi, aki tanulmányozta, megértette, gyakorolta és megvalósította a jógát, megszabadul a "létezésbe jövés" szándékától, ami a nem-én ellentéte. A létezésbe jönni azt jelenti, hogy fenntartjuk a vágyunkat, hogy elszigetelt egyénként folytassuk a létünket, bár jobban kéne értenünk a helyzetünket. A tradicionális felfogásban ez azt jelenti, hogy újra és újra fogunk reinkarnálódni a tudatlanságunk miatt. Az igaz jógi felülemelkedik ezen a vágyon, mivel a megnyilvánulás iránti vágy összeütközésbe kerül a tiszta tudat eksztázisával.
A szútrában kódolt számos üzenet egyike ez: "Azok között, akik nem gyakorolták a jógikus folyamatokat jógikus szándékkal, jelen van a vágy a jövőbeni újraszületésre." Utána ezeket a jógikat két alkategóriára osztják, vagyis a test nélküliekre, és a prakritibe merültekre. Mindkét helyzet nagyon fejlett misztikus állapot, amelyeket nagyon hosszú ideig meg lehet tartani. De mivel ezekben az állapotokban a tudatalatti benyomások (szamszkárák) nem törlődnek, és mivel a jógi nem emelkedik felül az én-tudaton, ezeknek az állapotoknak a megtapasztalói idővel visszaesnek és újra az elme és az egó fogságába kerülnek.
A szútrában leírt első kategóriába a test nélküliek tartoznak. Ezek olyan erőteljes élőlények, akik a fizikai test iránti szükség nélkül is tudnak létezni. Tradicionálisan például isteneknek tartják őket. Amikor Indiában az "istenek" kifejezést alkalmazzák, azt nem szabad összetéveszteni a keresztények istenével vagy az iszlám Allahjával, vagy az upanisadok Brahmanjával, mert mindezeket a kifejezéseket csupán egyes számban használják, vagyis csak egy Isten lehet. A védikus India isteneit inkább a görögök félisteneihez (Zeusz, Kronosz, Héra, Afrodité, Apolló stb.) vagy a rómaiak isteneihez (Jupiter, Szaturnusz, Mars, Vénusz, Merkur stb.) vagy az ősi germán istenekhez (Thor, Wotan, Loki, Odin, Freya stb.) lehetne hasonlítani.
A védikus istenségek a természeti erők képviselői. Varuna, mint Neptun, az óceán képviselője; Indra, mint Thor, a villámot képviseli; Agni, mint Loki, pedig a tüzet. A védikus istenségek bizonyára rendelkeznek a létezésbe jövés szándékával. Amikor az ősi teremtési himnuszokat olvassuk, akkor rájövünk, hogy az "istenek" élete meglehetősen emberi volt, valójában sokban hasonlított a modern szappanoperák egyes szereplőinek életéhez. Egyértelműen nagyon különböznek Isten, Allah vagy Brahman jellegétől, akinek nincs terve, szándéka, és nem kell létrejönnie, mert Ő maga a tiszta létezés.
Patandzsali és Vjásza megértése szerint az istenek az aszampragjáta szamádhi nagyon hosszan tartó és erőteljes állapotában vannak. De mivel a megmaradt tudatalatti benyomásaik (szamszkáráik) nem törlődtek, és mivel a hosszan tartó élvezet állapotában léteznek, nem vágynak a megszabadulásra. A megszabadulás iránti vágyhoz az élvezet és a szenvedés megfelelő keverékére van szükség, mint az emberek esetében. Amikor az istenek lehetősége lejár, egy kevesebb hatalommal járó, feltételekhez kötött állapotba esnek vissza.
A másik említett kategória a prakriti-laja, ami a természetben (prakriti) elmerültekre utal. Ez megint csak a tárgy nélküli szamádhi nagyon fejlett misztikus állapota. A prakriti a világ megnyilvánulatlan forrása, amiből ez az egész hatalmas univerzum létrejön. De mivel a prakriti nem megnyilvánult, ezért nem egy tárgy. Az olyan kifejezések, mint az "Egy voltam mindennel", "Egy voltam mindennek a forrásával", "Benne voltam mindenben" erre az állapotra utalnak. Egyes modern tanárok megélték ezt az élményt, és ezt tanítják, de ez nem fog elvezetni a felszabaduláshoz és ez nem a hagyományos jóga.
A felszabadulás abból származik, hogy megvalósítjuk önmagunkat, mint a tudat, ami teljesen más, mint a megnyilvánulások forrásával (prakritivel) való egybeolvadás, Mivel a prakriti az örökké létezésbe jövő elv, a vele történő egybeolvadás a létezésbe jövés, más szavakkal a tervezés szándékát eredményezi. Ettől is el kell különülni, és abban kell megállapodni, ami örök, meg nem teremtett, bemocskolhatatlan és változatlan - a tudatban.
Most már tudjuk, hogy különböző misztikus állapotok vannak, és egyesek közülük zsákutcák. Ha figyelmesen tanulmányozzuk és megvalósítjuk a jógikus igazságot, akkor meg tudunk maradni a felszabaduláshoz vezető közvetlen úton. A következő szútra pedig elmagyarázza, hogyan.
